Trükkös tolvajok a határátkelőnél

2013. 07. 24., sze - 14:27
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kiszúrták a külföldi házaspár autójának gumiját, a kerékcsere alatt észrevétlenül ellopták értékeiket.

Az idős házaspár 2013. július 21-én késő este lépte át a szlovák-magyar határt Mercedes gépkocsijával. Rajkán, a határátkelőhely előtti parkolóban megálltak, hogy autópálya matricát vásároljanak. A feleség ezalatt az autóban várakozott, majd indultak tovább. Alig száz méter után észlelték a defektet. A gépkocsi hátsó kereke teljesen lapos volt, azt feltehetően a parkolóban, késsel szúrták ki. A sértettek a kerékcsere alatt a gépkocsi ajtókat tárva hagyták, az első ülésen lévő női táskát a trükkös tolvajok észrevétlenül elvitték. A 70 éves külföldi férfi lopás gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen tett feljelentést a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságon. Meghallgatásakor elmondta, hogy a bűncselekménnyel összefüggő gyanús körülményt nem tapasztaltak, a feltételezett elkövetők személyére és gépkocsijuk típusára információt adni nem tudnak..

 

A trükkös tolvajok a kiszemelt áldozat autójának kerekét megszúrják, s amikor az megállásra kényszerül, a járműtől távolabb, a sötétben megállva, gyalogosan lopóznak a gépkocsihoz. Kiszálláskor az indítókulcsot vegyék ki a gyújtáskapcsolóból és az ajtókat zárják le. Az utastérben nem ajánlatos értéket hagyni, ha többen utaznak, valaki maradjon a kocsiban, illetve annak közvetlen közelében. Legyenek óvatosak az olyan hirtelen felbukkanó idegenekkel szemben, akik túlzottan segítőkésznek mutatkoznak


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.