Trükkös tolvajok a határátkelőnél

2014. 04. 20., v - 07:55
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hegyeshalmi parkolóban várakozó külföldi gépkocsi hátsó üléséről a tolvajok észrevétlenül tulajdonították el a női táskát.

Az osztrák házaspár 2014. április 18-án 5 óra 30 perckor lépte át a magyar határt bécsi rendszámú, Honda típusú gépkocsijával. Hegyeshalomban, a határ mellett az étterem  parkolójában megálltak, hogy autópálya matricát vásároljanak. A feleség az autóban várakozott,  rövid időre kiszállt levegőzni, majd indultak  tovább. Néhány száz méter után a gépkocsi műszerfalán a lámpa jelezte, hogy az autó hátsó ajtaja nincs teljesen becsukva.  Az assszony Budapest határában vette észre, hogy a gépkocsi hátsó üléséről a táskáját a trükkös tolvajok elvitték. Az 50 éves sértett a lopást nem észlelte és a bűncselekménnyel összefüggő gyanús körülményt sem tapasztalt. A parkolóban sokan tartózkodtak, a feltételezett elkövetők személyére és gépkocsijuk típusára a rendőröknek információt adni nem tudott. A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság lopás gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen folytatja a nyomozást.

 

Az idegenforgalom szempontjából kiemelt főútvonalakon, autópályákon a trükkös lopásokat jellemzően külföldi elkövetők külföldiek sérelmére követik el. Az utazás során a pénzt és iratokat testközelben, a ruházat belső zsebében vagy a csomagtartóban célszerű tartani. Az utastérben hagyott érték a fürkésző tolvaj figyelmét ráirányítja a gépkocsira, az óvatlan, jó szándékot feltételező sértettek csak utólag veszik észre azok eltűnését.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.