Önvédelem középiskolás lányoknak

2014. 11. 14., p - 09:46
Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprémi Rendőrkapitányság 2014. november 07-én délután önvédelmi programot szervezett fiatal nőknek.

Az önvédelmi képzés kifejezettem a kamaszlányokat célozta meg, melyet a rendőrkapitányság a veszprémi középiskolák körében hirdetett meg. A program célja volt felhívni a figyelmet arra, hogy a nők sem tehetetlenek egy fizikai támadással szemben. Ehhez azonban meg kell mutatni az utat, tudatosítani kell, hogy nőként mit tehetnek saját védelmük érdekében. A támadások nagy részét alkalom szüli és a támadónak nem számít ki az áldozat, a gyengeség jeleit figyelik. 

A rendőrség megítélése szerint rendkívül fontos, hogy egy fiatal nő tisztában legyen azzal, hogyan kell távol maradni a bajtól, illetve mi a teendő, ha a baj mégis „rátalál” és fizikai konfrontációval találja szemben magát.

Az önvédelmi bemutató, illetve érdeklődés felkeltését célzó edzés keretében, a jó cél érdekében felkért oktatóink olyan önvédelmi módszereket, technikákat mutattak be, melyek segítségével még egy kis súlyú nő is képes megvédeni magát egy erősebb támadóval szemben.

Az edzésre nagy számmal érkeztek érdeklődők, mintegy 30 kíváncsi fiatal lány jelentkezett a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság tormatermében. A résztvevők a Táncsics Mihály Szakközépiskola, a Vetési Albert Gimnázium és a Lovassy László Gimnázium köznevelési intézményekből érkeztek.

A Veszprémi Rendőrkapitányság felkérésére Veszprém városában női önvédelmi tanfolyamot tartó Balogh Zsuzsanna és Tőkés Renáta, míg a Veszprémi Rendőrkapitányság állományából Rusz Attila rendőr törzszászlós adta át az ismereteket a jelenlévőknek.

Az edzésen a fiatalok megismerkedhettek az esés-, ütés-, és rúgástechnikákkal, illetve az oktatók különböző szituációs gyakorlatokkal modellezték a támadási és az ellenük való védekezés lehetőségeket.

Segítségükkel a kamaszlányok azt is megtanulhatták, hogy legjobb védekezési stratégia a megelőzés, kerülni kell a veszélyes helyzeteket, mindig éberen, a veszélyre fizikailag és lelkileg egyaránt felkészülten kell közlekedni, illetve hogy az önbizalmat nem árt erősíteni.

A lényeg, hogy „ Ne fagyj le, ha támadás ér, hanem reagálj!”


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Túl közel, túl gyorsan

Alig két méteres kötéllel, több mint százzal vontatott egy ukrán kisbusz egy másikat az M3-as autópályán.

 

A párhuzamosok a körforgalomban találkoznak

Tény, hogy a közlekedésbiztonság közös érdekünk, tény, hogy párhuzamos közlekedés esetén, ha a két sáv egyre szűkül, ennek megoldása az úgynevezett cipzár-elv, és tény az is, hogy az ittas sofőrök kockázatot jelentenek, főleg, ha szándékosan akadályozzák is a forgalmat.

 

9/48

Az ittas vezetők harmadik „fekete hétvégéje” a Csongrád megyei utakon.

 

Túlsúlyos tréler

A bolgár honosságú járműszerelvényt és annak vezetőjét az M0 autóúton ellenőrizték a szigetszentmiklósi rendőrök.

 

Hamis útlevél

A török férfi a debreceni repülőtéren bukott meg az ellenőrzésen. A nyírábrányi rendőrök elfogták.