12 elfogás, több mint 20 házkutatás, 14 luxusautó

2016. 03. 21., h - 13:16
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Összehangolt bűnügyi akció keretében fogták el a rendőrök a magyar bűnszervezet tagjait Csongrád megyében.

Egy Franciaországban tevékenykedő - prostituáltak kerítésével és futtatásával foglalkozó - magyar bűnszervezet tagjainak felderítésére és elfogására nemzetközi bűnügyi együttműködés keretében magyar–francia közös nyomozócsoport alakult 2015. áprilisában. Ennek keretében kérték a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közreműködését.

A külföldi hatóság információi szerint a magyar állampolgárokból álló bűnszervezet tagjai 2014 óta Magyarországon toborzott nőket szállítottak Franciaországba, ahol Strasbourg, Nizza, illetve Bordeaux városaiban, bérelt lakásokban és az utcán prostituáltként dolgoztatták őket.

A csoport tagjai felügyelték a lányok napi munkáját, rendszeresen ellenőrizték őket, meghatározták napi minimum bevételeiket és azt, hogy mikor, hol dolgozzanak. Az áldozatok által megkeresett pénzt elvették, részint felélték, részint vagyonuk gyarapítására - többek között házak és gépjárművek vásárlására - fordították.

A nyomozás adatai szerint a szervezet tevékenysége során legalább 40 fiatal nő prostitúciós tevékenységét szervezte és irányította.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai összehangolt akció keretében - a francia hatóságok által kiadott  európai elfogatóparancs alapján - 2016. március 21-én hajnalban 12 férfit fogtak el, ez idáig több, mint 20 helyszínen tartottak házkutatást, amelynek keretében 14 darab nagy értékű luxusautót, nagy mennyiségű készpénzt, ékszereket és egyéb vagyontárgyakat foglaltak le több százmillió forint értékben.

 

Az akcióban részt vettek a francia ügyészség és rendőrség munkatársai, továbbá a nyomozócsoport felügyeletét ellátó Csongrád Megyei Főügyészég munkatársai.

Az elfogott személyeket a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda  munkatársai bűnügyi őrizetbe vették, kiadatásukról a későbbiekben dönt az illetékes bíróság.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.