1957 nap után - videóval

2014. 11. 28., p - 06:35
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Nincs menekvés - öt év négy hónap és nyolc nap elteltével fogták el a bankrablót a fővárosi rendőrök.

Több mint öt évvel ezelőtt, 2009. június 17-én 9 óra 50 perckor egy akkor még ismeretlen férfi tőrkéssel a kezében bement egy Budapest IX., Üllői úti pénzintézetbe. Megfenyegette a biztonsági őrt, majd dulakodást követően elvette lőfegyverét, amellyel az alkalmazottakat készpénz átadására kényszerítette. A megszerzett pénzzel menekülni próbált, amikor az ügyféltérbe lépő másik biztonsági őr leadott egy figyelmeztető lövést, ennek ellenére a támadó a helyszínről elmenekült. A bűncselekmény következtében személyi sérülés nem történt.

A BRFK nyomozói közel öt és fél évvel a bűncselekményt követően, 2014. november 25-én nagyvarsányi lakásán elfogták a 47 éves Sz. Józsefet.

Az őrizetbe vett gyanúsított kihallgatásakor tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, a gyanúsítás és az őrizetbe vétel ellen panasszal nem élt.

Sz. Józseffel szemben rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Rablási Osztálya folytatja le. Az eljáró hatóság előterjesztést tett előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes ügyészség indítványára a Budai Központi Kerületi Bíróság 2014. november 27-én elrendelt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.