3 percen belül 2 elfogás

2014. 10. 12., v - 10:07
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Rablás és lopás gyanúsítottait fogták el a budavári rendőrök.

A Budapesti Rendőr- főkapitányság I. kerületi Rendőrkapitánysága lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást D. József 32 éves budapesti lakos ellen és rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt P. Marco 34 éves olasz állampolgár ellen.

 

P. Marco megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2014. október 11-én 10 óra 12 perckor egy a Budapest I., Attila úton gépjárműjével közlekedési okok miatt várakozó hölgy személygépkocsijába beült és megfenyegette a nőt. Közölte vele, hogy ha nem adja át neki az autót, megöli. A sértett próbált ellenállni, de a férfi agresszív viselkedése miatt megijedt és kiszállt az autóból, majd azonnal értesítette a rendőrséget. A pereken belül kiérkező rendőrök a férfit elfogták, majd előállították.

 

Három perccel később, október 11-én 10 óra 15 perckor a Budapest I., Király lépcsőn D. József tépte ki egy nő nyakából arany nyakláncát, majd megpróbált elmenekülni. A sértett barátai a férfi után szaladtak és értesítették a rendőrséget. A férfi az egyenruhások elől el akart bújni, de a nagy helyismerettel rendelkező rendőrök elfogták, majd előállították a kerületi rendőrkapitányságra. Gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését.

 

Mindkét férfi ellen – őrizetbe vételük mellett - a további eljárást a Budapesti Rendőr- főkapitányság I. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le, egyben előterjesztést tettek a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kádat lopott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.