45 perc alatt

2017. 06. 06., k - 14:57
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti járőrök kevesebb, mint egy óra alatt elfogták a rablás gyanúsítottját.

Ismeretlen elkövető 2017. június 4-én 1 óra körül Kecskeméten, a Széchenyi téren megszólított egy 47 éves férfit, akitől cigarettát kért és a pénze után érdeklődött. Miután a férfi tagadta, hogy pénz lenne nála, az elkövető többször megütötte őt. Az ismeretlen tettes a sértett zsebeiből több tízezer forintot és személyes okmányokat vett el, majd azokkal együtt távozott. 

 

A helyszínre néhány perc alatt kiérkező járőrök a kapott személyleírás alapján azonnal az ismeretlen elkövető keresésére indultak, amelynek eredményeként 45 percen belül elfogták őt.

 

A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai a 28 éves román férfit gyanúsítottként hallgatták ki, a nála lévő készpénzt lefoglalták, majd őrizetbe vették. A nyomozási bíró 2017. június 6-án elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Családi biznisz

Bűnszövetségben árulta a kristályt apa és fia. A hónapok óta tartó nyomozás eredményeként a korábban már letartóztatott apa mellett most a fiát és a bűnbanda harmadik tagját is őrizetbe vették a rendőrök.

 

Alvilági módszerekkel fenyegetőztek

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Bűnszervezetek Elleni Osztálya öt férfival szemben indított eljárást önbíráskodás bűntett miatt. Közülük ketten letartóztatásban vannak.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.