A gyanú szerint üzletszerűen lopott

2013. 10. 22., k - 10:55
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bár próbálkozott, a rendőrök elzárták a gyanúsított menekülési útját.

Üzletszerűen elkövetett lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya P. Gyula Péter ellen, akit 2013. október 21-én fogtak el a rendőrök Környén. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 39 éves székesfehérvári férfi 2013. május 17. és 2013. június 10. között ismeretlen módszerrel több alkalommal ital- és szendvics-automatákból eltulajdonította a bevételt. A gyanúsított elfogásakor ismerősei házában tartózkodott. Mikor meghallotta, hogy őt keresik a rendőrök, a ház egyik hátsó ablakán megpróbált kimászni, de ott is egy rendőrrel nézett szembe. P. Gyula Péter ezt követően a házban keresett magának búvóhelyet. Egy szekrény és egy számítógépasztal közé guggolt a falhoz simulva. Itt találták meg őt a rendőrök, akik elfogták és előállították a Tatabányai Rendőrkapitányságra. Gyanúsítotti kihallgatását követően a férfit a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezi előzetes letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.