A magyarbánhegyesi ügy nyomozásának fejleményei

2014. 05. 27., k - 11:09
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség megtalálta és lefoglalta a Magyarbánhegyesen használt lőfegyvert.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának rendőrei 2014. május 23-án Békés külterületén, a Kettős-Körösben kiterjesztett helyszíni szemle keretében megtaláltak és lefoglaltak egy maroklőfegyvert, amelyet az eddig rendelkezésre álló adatok szerint 2014. május 15-én a Magyarbánhegyesen történt bűncselekmény elkövetésekor használtak. A kórházban ápolt sértetteket tanúként kihallgatták, a továbbiakban szakértők bevonásával vizsgálják a bűncselekmény elkövetésének körülményeit.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.