A rendőrök elfogták a körözött férfit és társát

2016. 01. 06., sze - 23:19
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hajdú-Bihar megyei rendőrök rövid időn belül Debrecenben fogták el azt a férfit és társát, akik a megalapozott gyanú szerint egy gépkocsival Nyírábrányból akarata ellenére elvittek egy fiatal lányt.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya személyi szabadság megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást Gy. Attila és R. Tamás ellen

A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. január 6-án reggel Nyírábrányban Gy. Attila a barátnőjét az utcán megfogta és a hajánál fogva a gépjárművéhez húzta. A 28 éves férfi egy késsel megfenyegette a 17 éves lányt, akit akarata ellenére berángatott a Volkswagen típusú gépkocsiba, amelyet a férfi társa, egy hencidai lakos vezetett. A két férfi a sértettel a helyszínről ismeretlen helyre távozott.

Az esetről történt bejelentést követően a rendőrök adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, valamint a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság elrendelte a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható Gy. Attila körözését, majd erről felhívást tett közzé a rendőrség honlapján.

Ezt követően aznap 19 óra 45 perckor a rendőrök megjelentek a Debrecen, Kishegyesi úti bevásárlóközpont parkolójában, mert lakossági bejelentés érkezett a rendőrség ügyeletére arról, hogy ott parkol a felhívásban szereplő Volkswagen típusú személygépkocsi, amelyben két férfi és egy lány ül. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály munkatársai Gy. Attilát és társát, a 41 éves R. Tamást a helyszínen elfogták és a Debreceni Rendőrkapitányságra előállították. A 17 éves lányt a rendőrök orvoshoz vitték. A nyomozók megkezdték a két hencidai férfi elszámoltatását.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.