A rendőrségen végződött a szilveszteri éjszaka

2014. 01. 02., cs - 08:21
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Előbb a sértett járt a rendőröknél, majd a rendőrök a gyanúsítottnál. Előbbi feljelentést tett, utóbbi vallomást.

Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárást 2014. január 1-jén a 25 éves K. Zsolt ellen, aki a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy tatabányai sörözőben eltulajdonította az egyik vendég pénztárcáját és mobiltelefonját. A tatabányai rendőrök a helyszínen végzett adatgyűjtésből szerzett információk alapján azonosították azt a férfit, aki a gyanú szerint a bűncselekményt elkövette és azóta már távozott a szórakozóhelyről. Az egyenruhások végül egy helyi diszkóban találták meg a gyanúsítottat. A rendőrök előállították a Tatabányai Rendőrkapitányságra, ahol vele szemben alkohol és kábítószer gyorstesztet alkalmaztak. Mindkettő pozitív értéket mutatott. Gyanúsítotti kihallgatását követően ellene – szabadlábon hagyása mellett – lopás vétség és kábítószer birtoklás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.