A szőnyegbe csavarta a barátnője holttestét – képekkel

2017. 04. 06., cs - 05:49
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Egy férfi Budapesten több késszúrással megölte barátnőjét, majd a szőnyegbe csavart holttestét egy kalocsai ház udvarán elásta. A rendőrök lezárták a nyomozást.

A nyomozás adatai szerint a férfi 2015. augusztus 16-án délelőtt több késszúrással megölte az akkor 39 éves alkalmi barátnőjét annak józsefvárosi lakásán, majd a szőnyegbe csavart holttestet Kalocsán egy családi ház udvarán elásta.

A nő volt férje 2015. augusztus 21-én tett bejelentést a Nyíregyházi Rendőrkapitányságon, hogy volt feleségét és annak terepjáróját 2015. augusztus 15-én látta utoljára. Az eltűnést követően egyik közös ismerősük megjelent a nő budapesti lakásán, ahol az ágyat véresen találta, ezért azonnal értesítette a rendőrséget. A nyomozók szakértők segítségével megállapították, hogy a vér az eltűnt nőtől származott.

A bevezetett nyomozati cselekmények eredményeként a hatóság látókörébe került Sz. Pál. A kalocsai nyomozók segítségével a férfi egy korábban lakott családi házának udvarán előkerült az eltűnt terepjáró, valamint holttestkereső kutyák segítségével megtalálták a földbe ásva, egy összecsavart szőnyegben a sértett holttestét. Az igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy a nőt legalább 27 késszúrással ölték meg.

Ezt követően a Budapesti Rendőr-főkapitányság Sz. Pál ellen elfogatóparancsot adott ki. Másfél hónappal az emberölést követően a budapesti életvédelmi nyomozók egy kalocsai lakásban elfogták a körözött férfit, aki a rendőrök elől egy kanapé ágyneműtartójában bújt el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya Sz. Pál 33 éves kalocsai lakos ellen az emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást befejezte, és a keletkezett ügyiratot a napokban vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek megküldte.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Vége a drogbiznisznek

Egy 40 éves nő anyagi haszonszerzés céljából árusított új pszichoaktív anyagot, a salgótarjáni rendőrök azonban pontot tettek az ügy végére, és őrizetbe vették.

 

Emlékezett, de a nyomozók is

Néhány héttel szabadulását követően, a napokban újra betört abba a dunakömlődi kocsmába az az 50 éves férfi, aki egy évvel korábban hasonló okból került börtönbe. A paksi rendőrök ezúttal is néhány órán belül elfogták.

 

Nem árulják tovább

A nyomozók új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt vettek őrizetbe egy helyi férfit, élettársát pedig gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Akár balesetet okozhattak volna

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizennyolc ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizenötödik hetében.