A tett helyszínén maradt

2016. 01. 11., h - 08:02
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az üzletben talált és az ott elfogyasztott italtól mozdulni sem tudott a gyanúsított.

Az ajtót betörve jutott be V. Tamás egy tatabányai zöldségesbe 2016. január 9-én. Az üzletből a rendőrök vitték el másnap, miután rátaláltak az üzletben. Három liter alkohol elfogyasztását követően a gyanúsított mozdulni sem tudott. A zöldséges tulajdonosa talált rá, amikor értesítették őt a betörésről. Ő hívta ki a rendőröket is, akik előbb kórházba vitették a gyanúsítottat. Miután az egészségügyi intézményben ellátták a 20 éves férfi sérüléseit és kihallgatható állapotba került, a nyomozók lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őt. V. Tamás a rendőröknek elmondta, hogy az italozást már előző nap elkezdte otthonában és azt folytatta az üzletben, ahol tetten érték őt.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.