Ágyneműtartóban bújt el a vásárhelyi betörő

2017. 07. 07., p - 09:32
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egyebek mellett kerékpárt, konyhai eszközöket és műszaki cikkeket lopott el egy helybéli férfi egy hódmezővásárhelyi házból. A gyanúsított egy ágyneműtartóban bújt el a rendőrök elől.

A feltételezett elkövető 2017. június 28-a és július 5-e között több alkalommal járt a vásárhelyi ingatlanban. A férfi a kerítésen keresztül jutott be, majd felfeszítette a garázs és a lakóépület ajtaját. A gyanúsított a helyiségekből egyebek mellett szeszes italt, serpenyőt, mikrohullámú sütőt, rádiósmagnót, kerékpárt, kipufogódobot, sátrat, valamint utazótáskákat vitt el.

A vásárhelyi nyomozók a bejelentést követő néhány órán belül megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével egy 21 éves helybéli férfi gyanúsítható megalapozottan. A rendőrök a tolvajt az otthonában, egy ágyneműtartóban elbújva találták meg, majd előállították. Tőle az eltulajdonított vagyontárgyak jelentős részét lefoglalták.

A feltételezett elkövetővel szemben lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.