Airsoft fegyverrel akart boltot rabolni

2015. 05. 05., k - 05:23
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanút keltő fiatal férfit a rendőrök Miskolcon még a bűncselekmény elkövetésének megkezdése előtt igazoltatták és elfogták.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóságának járőrei 2015. május 4-én 12 órakor Miskolcon, a Gömöri felüljáró alatti parkoló területén egy kapucnis fiatalemberre lettek figyelmesek. A rendőrök láttán zavartan viselkedő férfit az egyenruhások azonnal intézkedés alá vonták, a ruházatát átvizsgálták, melynek során az övbe tűzve egy pisztolyt vettek észre. A külön engedély nélkül tartható sporteszköz mibenlétére vonatkozó kérdésekre ellentmondásos válaszokat adó férfi fejéről lekerülő „sapka” alaposabb szemügyre vétele során kiderült, hogy az valójában egy kámzsa. Az igazoltatott személy által előadottakra elsőként az ujjaira tekert ragasztószalag, a melegítőnadrágja alatti farmer és a zsebéből előkerülő, ajtók kinyitására alkalmas „zárfésűk” adtak cáfolatot.

A Miskolci Rendőrkapitányságra előállított Sz. József, 18 éves tokaji lakos gyanúsítotti kihallgatása során elismerte, hogy a nála lévő sportfegyverrel az elfogásának közelében egy kisboltot szándékozott kirabolni. Az ujjaira tekert ragasztócsíkokkal az ujjlenyomatainak hátrahagyását akarta megakadályozni, míg a melegítő alatt viselt farmernadrággal a rablás utáni menekülését kívánta volna elősegíteni.

A beismerő vallomást tett férfival szemben a Miskolci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás előkészület vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást, amit gyorsított eljárásban, bíróság elé állítással tervez befejezni.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.