Állatok takarmányozására használta a lopott pékárut

2014. 05. 25., v - 06:53
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A sikkasztók és az orgazda ellen is vádemelést javasol a Kisbéri Rendőrkapitányság.

A szolgálaton kívüli körzeti megbízott figyelt fel Vérteskethelyen három férfira 2014. március 21-én este, akik egy tehergépkocsiból egy személyautóba pékárut pakoltak át. Az egyenruhás azonnal értesítette a kollégáit, akik perceken belül a helyszínre értek. M. Gyula és G. Gábor bevallotta a rendőröknek, hogy a szállítmány a munkáltatójuk tulajdona és engedély nélkül akarták eladni H. Andrásnak, aki a sertéseinek adta volna eleségnek. A három férfit a járőrök előállították a Kisbéri Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket. Az 50 éves M. Gyula és a 28 éves G. Gábor gyanúsítotti kihallgatásán bevallotta, hogy az elmúlt két hónapban már háromszor adtak el pékárut a 62 éves H. Andrásnak. A Kisbéri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya H. András ellen orgazdaság vétség, M. Gyula és G. Gábor ellen pedig emellett sikkasztás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást. A rendőrség az ügyben a büntetőeljárást 2014. május 22-én befejezte és vádemelési javaslattal küldte meg a Komáromi Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.