Átszerelték a rendszámokat

2016. 06. 06., h - 07:11
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök Tatabányán és Kisbéren ellenőrizték a hamis hatósági jelzéssel közlekedőket.

A Tatabányai Rendőrkapitányság egyedi azonosító jel meghamisításának bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást egy 52 éves tatabányai lakos ellen.

A gyanúsított 2016. június 4-én 14 óra 20 perckor Tatabányán, a Szőlődomb utcában haladt járművével. Figyelmetlen vezetése miatt áttért a menetirány szerinti bal oldalra, majd egy ház kerítésének ütközött.

A helyszínelő rendőrök megállapították, hogy a személygépkocsi a forgalomból ki van vonva, továbbá a járműre nem az eredeti rendszáma volt felszerelve.

A férfi a bűncselekmény elkövetését beismerte.

 

Szintén hamis rendszámmal vett részt a közúti forgalomban az a motoros, akit 2016. június 4-én 23 órakor Kisbér belterületén ellenőriztek a járőrök.

A motorkerékpár vezetője az igazoltatáskor nem tudta átadni a jármű forgalmi engedélyét.

A rendőrök megállapították, hogy a Yamaha típusú motorkerékpárra egy forgalomból kivont Jawa hatósági jelzése volt felszerelve.

Az intézkedők a 40 éves körmendi lakost a Kisbéri Rendőrkapitányságra előállították, az egyedi azonosító jelet lefoglalták. A férfi beismerte, hogy ő szerelte fel a hamis azonosítót.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.