Autófeltörők rendőrkézen

2014. 10. 22., sze - 16:27
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két hónap alatt kilenc autót tört fel, vagy rongált meg a járművekben található kisebb értékekért Szerencsen az a két fiatalkorú, akik elfogásukat követően beismerték a terhükre rótt bűncselekmények elkövetését.

A Szerencsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya ismeretlen tettesek ellen indított büntetőeljárást, mert azok a 2014. augusztus 16. és 2014. október 19. közötti időszakban összesen 9 esetben törtek fel, vagy rongáltak meg személygépkocsikat a bennük található értékek eltulajdonítása érdekében.

A főként hétvégi éjszakákon „dolgozó” autófeltörők miután a riasztó nélküli gépjárművek ablaküveg-szigetelését a helyéről kiszakították, vagy az üveget betörték az autókból jellemzően kisebb értékkel bíró tárgyakat – pizzát, telefont, pen drive-ot, navigációt, illetve pár tízezer forintot – vittek el.

Az ügyben bevezetett rendőri intézkedések eredményeként a Szerencsi Rendőrkapitányság nyomozói azonosították, majd 2014. október 21-én elfogták a sorozat-bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 17 éves V. G. bekecsi, valamint 16 éves Cs. G. szerencsi illetőségű, fiatalkorú fiúkat.

A terheltek gyanúsítotti kihallgatásuk során beismerték a terhükre rótt bűncselekmények elkövetését. Velük szemben a hatóság több rendbeli, dolog elleni erőszakkal, üzletszerűen elkövetett lopás vétség megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.