Autókból loptak – videóval

2017. 03. 02., cs - 09:51
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A belvárosi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy elektronikus „blokkolóval” nyitottak ki több autót.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat T. László 37 éves és F. Róbert 39 éves budapesti lakosokkal szemben lopás bűntett miatt, valamint egy 44 éves jordán állampolgárral szemben orgazdaság bűntett miatt.

A nyomozás adatai szerint a két budapesti férfi 2015. szeptember 17-e és 2017. január 31-e között Budapest V. kerületében három autót nyitott ki egy elektronikus „blokkoló” eszköz segítségével. Az elkövetők a gépjárművekből pénztárcát, táblagépet, kamerát, fényképezőgépet és műszaki cikkeket loptak, amelyeket később a jordán férfinak eladtak.

Egy térfigyelő kamera rögzítette a 2017. január 31-ei bűncselekményt, amely alapján a belvárosi rendőrök beazonosították T. Lászlót, majd 2017. február 28-án 10 órakor a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársaival együttműködve a kispesti lakásán elfogták. A rendőrök a házkutatáskor megtalálták a bűncselekmény elkövetésénél használt „blokkoló” eszközt, valamint több üres laptoptáskát is lefoglaltak.

A nyomozók F. Róbertet 2017. március 1-jén 12 óra 10 perckor józsefvárosi lakásán, a jordán férfit aznap délután a Budapest VIII., Víg utcában elfogták. A rendőrök a három férfit előállításukat követően gyanúsítottként hallgatták ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.