Bántalmazta a jegyvizsgálót

2017. 03. 12., v - 10:38
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást egy kismarjai lakossal szemben.

A nyomozás adatai szerint 2017. február 13-án 11 óra 50 perc körül a gyanúsított a társával együtt úgy szállt fel a Pocsaj felé közlekedő vonatra, hogy nem váltottak menetjegyet. Ezt észrevette a vonaton szolgálatot teljesítő jegyvizsgáló, aki felszólította a két utast, hogy váltsanak jegyet. Az utasok erre nem voltak hajlandóak, ezért a jegyvizsgáló közölte velük, hogy a következő állomáson le kell szállniuk. A pocsaji állomáson az elkövető szidalmazni és fenyegetni kezdte a kalauzt. A peronon a férfi elé állt egy ott dolgozó jegypénztáros, hogy segítsen munkatársának, azonban a garázda ráütött a pénztáros karjára, majd mindkét sértettet meglökte. A rendőrök a helyszínen elfogták az agresszív férfit és előállították a Derecskei Rendőrőrsre, ahol gyanúsítottként kihallgatták. A kismarjai lakos beismerő vallomást tett.
A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság a 19 éves férfival szemben 2017. március 8-án befejezte a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett és garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást és az ügy iratait bíróság elé állítási javaslattal megküldte a járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.