Bántalmazta feleségét

2016. 03. 12., szo - 21:45
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A ceglédi rendőrök őrizetbe vették a 28 éves gyanúsítottat.

Testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya Zs. Gyula 28 éves abonyi lakos ellen.

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2015 szeptemberéről kezdődően rendszeresen bántalmazta a vele egy háztartásban élő feleségét. Az asszonyt több alkalommal különböző használati tárgyakkal dobálta meg és egy késsel megszúrta a lábát. A nő ennek következtében könnyű sérüléseket szenvedett.

 

A férfit a ceglédi rendőrök - az elsődleges nyomozási cselekmények elvégzését követően - 2016. március 11-én 13 óra körüli időben elfogták és a Ceglédi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették.

A nyomozóhatóság előterjesztést tett Zs. Gyula előzetes letartóztatásának elrendelésére.

Ellene a további eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.