Befejeződött a buszsofőr elleni eljárás
A napokban zárult le a soproni sofőr ellen ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés vétségének megalapozott gyanúja miatt indított eljárás.
Mint már korábban beszámoltunk róla 2013. június 17-én este egy Sopronból indult autóbusz vezetője ittas állapotban vezette a járművet, és amíg célba ért több jelzőtáblát megrongált, illetve kidöntött.
A nyomozás megállapította, hogy az ittas, 45 éves sofőr a harkai úti buszfordulóig a járművével hat jelzőtáblának nekiütközött és a vezetése során az autóbusszal folyamatosan súrolta az út melletti fák lombjait. A megrémült utasokat a busz vezetője a Kőszeg és Harkai út kereszteződésében letette, majd a buszfordulóba felhajtott az útszegélyre és egy jelzőtáblának ütközött, amely kidőlt.
A Soproni Rendőrkapitányság G. Tibor ellen ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés vétségének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a napokban befejezte, és vádemelési javaslattal megküldte a Soproni Járási Ügyészég Vezetőjének.