Befejezték a nyomozást a Pest megyei rendőrök

2016. 10. 24., h - 05:47
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Emberöléssel gyanúsítják a 38 éves férfit.

Emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya S. László 38 éves csévharaszti lakos ellen.

Állampolgári bejelentés alapján jelentek meg a rendőrök 2015. december 11-én a reggeli órákban az M0-ás autóút 37-es kilométerszelvényénél - a Gyáli lehajtó közelében - mivel ott egy női holttestet találtak. A rendőrség munkatársai a helyszíni szemlét és a halottszemlét lefolytatták. A rendőrorvos véleménye szerint a nő halálát idegenkezűség okozta, melyet később az igazságügyi orvosszakértő is alátámasztott. A Pest megyei nyomozók a széleskörű adatgyűjtés és a tanúkihallgatások eredményeként azonosították, majd 2015. december 12-én az éjszakai órákban Albertirsán elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható S. Lászlót. A nyomozók a férfit előállították és őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgatták ki.

A 38 éves gyanúsított a bűncselekmény elkövetését elismerte. A Budapest Környéki Törvényszék 2015. december 15-én elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.

Az ellene folytatott eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a napokban lezárta, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.