Belehalt sérüléseibe

2017. 04. 11., k - 04:55
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy szórakozóhely előtt kialakult vita hevében egy öt fős társaság egyik tagja egy férfit bántalmazott Makón. A sértett a kórházba szállítását követően meghalt.

A megalapozott gyanú szerint 2017. április 9-én, 1 óra körül alakult ki szóváltás a társaság és a férfi között egy makói szórakozóhely előtt. A vita tettlegességig fajult, a dulakodás során a csoport egyik tagja ököllel olyan erővel ütötte fejen vitapartnerét, hogy a sértett eszméletét vesztette. A mentőszolgálat kórházba szállította a férfit, aki néhány óra múlva az egészségügyi intézetben belehalt sérüléseibe.

A rendőrség 2017. április 10-én jutott olyan adatok birtokába, amely szerint a sértett bántalmazás következtében vesztette életét.

A társaság négy tagját a rendőrök előállították, majd őket gyanúsítottként kihallgatták. Ellenük csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon. A feltételezett elkövetők beismerték a bűncselekmény elkövetését. 

Ötödik társukat, halált okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt, elfogatóparancs alapján keresi a rendőrség. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.