Beton alatt a „tábla”

2014. 12. 13., szo - 09:42
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Miután befeszítette az ablakot, táblagépet lopott el egy kesznyéteni családi házból az a fiatalkorú fiú, aki buszmegálló mögé bújt a rendőrök elől.

A sértett tett bejelentést a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2014. december 11-én 16 óra 45 perckor. A bejelentő elmondta, hogy csak rövid időre hagyta el a kesznyéteni házát, oda betörve mégis ellopták az ágyán hagyott, frissen vásárolt táblagépét.

 

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság munkatársai a helyszínen beszerzett információk alapján azonosították és elfogták azt a helyi 15 éves fiatalkorú fiút, aki a rendőrök elől egy buszmegálló mögé bújt, illetve zsákmányát is oda, egy betondarab alá rejtette.

 

A hatóság az ügyben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.

 

Csokiért keresték a tojásokat

A bűnmegelőzési szakemberek a Mátrix Projekt keretében ajándékokkal díjazták a helyesen válaszolókat Kaposváron.