Betörés Etesen

2016. 01. 08., p - 11:23
Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság

Zöldséges és önkormányzat épületébe tört be a három férfi. Két férfit őrizetbe vett a hatóság, egy férfit még keres a rendőrség.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást R. Tamás 20 éves, R. Gyula 35 éves etesi lakosok ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a két férfi és harmadik társuk  2016. január 7-re virradó éjszaka az etesi zöldséges üzlet külső és belső ajtaját kifeszítették, de az épületbe nem jutottak be, így onnan semmit nem tulajdonítottak el. R. Tamás és két társa megalapozottan gyanúsítható továbbá azzal, hogy ugyanezen éjszaka során a község önkormányzatának tulajdonában lévő egyik ingatlan bejárati ajtaján lévő ablakot betörték, majd azon át az épületbe bementek és onnan különféle szerszámokat, három fűkaszát, egy láncfűrészt, flexet és festék hígítót tulajdonítottak el.

A bejelentést követően a rendőrök a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyeket rövid időn belül azonosították, R. Tamást és R. Gyulát a helyszín közelében elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, gyanúsítottként kihallgatták.  A hatóság a két férfit őrizetbe vette, míg harmadik társuk ellen elfogató parancsot bocsátott ki.  

Az önkormányzat épületéből eltulajdonított tárgyakat a  nyomozók felkutatták és lefoglalták. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam