Bocik a csomagtartóban

2016. 04. 05., k - 11:09
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Személygépkocsival szállították a jásziványról lopott borjúkat. A jászapáti rendőrök igazoltatták és elfogták a két férfit.

A Jászapáti Rendőrőrs két járőre 2016. április 5-én 1 óra 20 perckor Jászkisér egyik utcáján igazoltattak egy személygépkocsival közlekedő férfit és annak utasát. A rendőrök a jármű átvizsgálásakor észlelték, hogy annak ledöntött hátsó ülésein két kis boci feküdt. A járőrök elszámoltatták a két férfit, akik zavartan viselkedtek, egymással ellenmondásba keveredtek és az állatok eredetét nem tudták igazolni. Pár perccel később kiderült, hogy a borjúkat igazoltatásuk előtt tulajdonították el egy jásziványi tanyáról. A rendelkezésre álló adatok szerint K. László erki és V. Sándor tarnazsadányi lakosok a kerítés megbontását követően jutottak be a tanyára, ahol az istállóból eltulajdonították a két állatot, melyeket a személygépkocsijukban szállítottak el a helyszínről.

A járőrök az ellenőrzéskor továbbá megállapították, hogy a jármű sofőrje nem rendelkezik vezetői engedéllyel és a vele szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív eredményt mutatott.

A rendőrök lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elfogták és a Jászapáti Rendőrőrsre előállították a két férfit. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a jogsértőket és a lefoglalt állatokat tulajdonosának visszaadták.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.