Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. - lezárt nyomozás.

2013. 08. 21., sze - 07:38
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt folytatott nyomozást zárt le vádemelési javaslattal a BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya hűtlen kezelés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást 2010 évben, mivel a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. pályázatot írt ki alaptevékenységének, a fürdők működtetésének kiszervezése céljára, amit egy olyan előzmények nélküli cég nyert meg, amely frissen alakult.

A projekt értéke 6 milliárd forint öt évre, ami havi 116 millió forint volt.

A nyomozás során beszerzett adatok alátámasztották, hogy a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. egyik vezetője kezdeményezésére a cég az alapfeladatát indokolatlanul szervezte ki. A pályázaton nyertes céggel 2009 évben tudatosan olyan szerződést kötött, amely egyoldalúan a Kft.-nek volt előnyös. Ezzel az előnytelen szerződés megkötésével a Zrt. vezető beosztású munkatársa a cégnek közel fél milliárd forint vagyoni hátrányt okozott.

Az ügyet a Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya befejezte és a keletkezett ügyiratot a napokban vádemelési javaslattal küldte meg a Fővárosi Főügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.