Bűnszervezetet számoltak fel

2016. 03. 10., cs - 04:15
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó bűnözői csoport vezetőjével és hét társával szemben javasol vádemelést a nyomozó hatóság.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kábítószer-kereskedelem bűntett és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást G. Péter 35 éves debreceni férfi és hét társa ellen.

A gyanú szerint a férfi - 2014. augusztus 18-án történt elfogásáig - éveken át foglalkozott Debrecenben marihuána kereskedelemmel, melyet kezdetben egyedül végzett, majd élettársát és szűk baráti köréből további személyeket vont be a kábítószer értékesítési tevékenységbe. Többnyire a helyi felsőoktatási intézmény hallgatói részére adták el a drogot, gyakran a város területén házhoz is szállították a marihuánát.

A bűnszervezet hierarchikus rendszerben működött, a bűnözői csoport tagjainak sem bejelentett munkahelyük, sem legális jövedelmük nem volt, a kábítószer eladásából szerzett hasznot fordították megélhetésükre. Az eljárás során a nyomozók a teljes szervezetet felszámolták, három gyanúsított jelenleg is előzetes letartóztatásban van. A beazonosított magyar és külföldi állampolgárságú kábítószer-fogyasztó személyeket szintén gyanúsítottként hallgatták ki, akik beismerő vallomásukkal együtt vállalták a helyi drogambulancián kábítószer-használatot kezelő ellátáson való részvételt.

A bűnözői csoport tagjainak otthonaiban megtartott házkutatások alkalmával a nyomozók a kábítószeren, illetve annak értékesítésével összefüggő tárgyakon kívül lőfegyvereket, lőszereket, robbanóanyagot, robbantószert, különböző vegyi anyagokat, vegyszereket, valamint nagy értékű nemesfém tárgyakat találtak és foglaltak le. A bűnszervezet egyik tagjának debreceni lakóhelyén különböző fejlődési stádiumban lévő cannabisz növényeket, illetve ezek termesztéséhez, gondozásához szükséges tárgyakat és növényvédő szerek is lefoglaltak a rendőrök.

A nyomozást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a napokban befejezte és az ügy iratait vádemelési javaslattal küldi meg a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség részére.


Hírfolyam

 

Befejezték a komádi emberölés nyomozását

A gyanú szerint egy 64 éves férfit egyik alkalmazottja lőtte le pisztollyal. A bűnügyi igazgatóság nyomozói vádemelési javaslattal adták át az iratokat az ügyészségnek.

 

Határ menti értekezlet

Magyarország 2. számú, valamint a Szlovák Köztársaság Nyitrai, illetve Besztercebányai Kerület határmegbízottjai értékelték az elmúlt fél év közös feladatait Verőcén.

 

Nem a menzára járt az ételhordóval

A budapesti rendőrök elfogtak és őrizetbe vettek egy férfit, akinek a hűtőszekrényében több mint fél kilogramm kábítószer-gyanús anyagot találtak.

 

Ketten őrizetben, három autó lefoglalva

Kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésével gyanúsítható férfiakat fogtak el a békéscsabai rendőrök Mezőtúron. Egyikük élettársa azt állította, hogy a párja éppen ki akart szállni a drogbizniszből, amikor a hatóság emberei lecsaptak rá. Így végül nem ki, hanem beszállt. Egy rendőrautóba.

 

Kötelező biztosítás nem volt, marihuána viszont igen

Közúti ellenőrzés közben talált marihuánát egy rendőr egy motorosnál Gyulán. A fiatalról kiderült, hogy békéscsabai, középiskolás ismerősétől szerezte az anyagot, és a gyanú szerint mindketten árulták is. A rendőrök őrizetbe vették őket.