Buszsofőrre támadt, a rendőrök elfogták

2017. 01. 06., p - 09:35
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A férfi megrongálta a 26-os busz ajtaját, majd a sofőrre támadt Angyalföldön.

Sz. Jenő 2017. január 4-én 18 óra körül Budapesten a XIII., Árpád híd megállóban akart felszállni a 26-os buszra. A fővárosi férfi a jármű hátsó ajtaját feszegette, amikor a buszsofőr szólt neki, hogy az első ajtón lehet csak felszállni. A 34 éves férfi előrement és a járművezető kérte, hogy mutassa meg a menetjegyét. A férfi ekkor szidalmazni kezdte és kiabálva a busz egyik ülésére tette a hátizsákját. Ezután visszament a sofőrhöz és megpróbálta megütni, ám ezt a plexi védőfal megakadályozta. A járművezető a vészjelzőgomb megnyomásával jelzett a BKK központnak, akik értesítették a rendőrséget. A nyomozók perceken belül a helyszínre értek és elfogták a férfit, majd előállították a kerületi rendőrkapitányságra. Az eset során a sofőr nem sérült meg, ám százezres nagyságrendű rongálási kár keletkezett.

A Budapesti Rendőrfőkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitányságának munkatársai Sz. Jenőt őrizetbe vették közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett miatt, egyúttal kezdeményezték a férfi gyorsított eljárás keretében történő bíróság elé állítását.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.