Csoportos garázdaság miatt kell felelniük

2016. 12. 20., k - 08:47
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Kölcsönösen bántalmazták egymást a biztonsági őrök és a vendégek egy belvárosi szórakozóhelyen.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2016. december 20-án 3 óra 22 perckor érkezett bejelentés, hogy a Budapest V., Szent István körúton található egyik szórakozóhely biztonsági őrei verekedtek és a bejelentő több barátját is bántalmazták. A helyszínre érkező rendőrök az adatgyűjtés során megállapították, hogy a bejelentést tevő férfi és társai, valamint a szórakozóhely biztonsági személyzetének három tagja, korábban előzetes szóváltást követően kölcsönösen bántalmazták egymást.

A rendőrök – a bűncselekménnyel összefüggésben - nyolc férfit előállítottak, elszámoltatásuk csoportosan elkövetett garázdaság gyanúja miatt folyamatban van. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.