Csoportos rablás Tégláson

2016. 10. 30., v - 10:14
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdúhadházi rendőrök rövid időn belül elfogták a feltételezett elkövetőket.

A nyomozás jelenlegi adatai szerint 2016. október 29-én 20 óra 15 perc körüli időben egy 19 éves és két 16 éves hajdúhadházi férfi odalépett egy 18 éves helyi férfihoz Tégláson és a kerékpárját követelték. A sértett ennek nem tett eleget, ezért bántalmazni kezdték, mely során a 18 éves férfi súlyos sérüléseket szenvedett. Az elkövetők ezután elmenekültek a sértett hátizsákjával és az abban található értékekkel.

A helyszínre érkező rendőrök adatgyűjtést folytattak, mely eredményeként beazonosították a feltételezett elkövetőket: B. Attila 19 éves, R. Dániel 16 éves, valamint R. Gergő 16 éves hajdúhadházi lakosokat. A rendőrség néhány órával a bűncselekmény elkövetése után elfogta a férfiakat.

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a három férfival szemben - őrizetbe vételük mellett - csoportosan elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.