Csoportosan követték el a rablást

2013. 12. 21., szo - 10:07
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyerekkorú személytől kísérelték meg elvenni a mobiltelefonját.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya csoportosan elkövetett rablás bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást - őrizetbe vételük mellett - egy 14 éves és 15 éves salgótarjáni lány, valamint egy 16 éves gyöngyöspatai fiú ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az elkövetők 2013. december 16-án Salgótarján belvárosában lévő Posta előtti téren haladó, az akkor éppen telefonáló gyerekkorú személyt kifigyelték, és előre megbeszélték, hogy elveszik tőle a mobiltelefonját. Követték őt, majd a fiú lökdösni kezdte a kislányt, ki akarta tépni a kezéből a telefont, még a vele lévő egyik lány több alkalommal megütötte, belerúgott a sértettbe, és egy másik lány megpróbálta a gyerekkorútól elvenni a hátitáskáját. A sértett segítségére egy hölgy ment oda, aki elkísérte a megijedt, síró kislányt az édesanyja munkahelyére. A térfigyelő kamera rendszer és a Salgótarjáni Rendőrkapitányság beosztottjainak   segítségével sikerült beazonosítani a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalokat, akiket a nyomozók 2013. december 19-én a rendőrkapitányságra előállították, majd gyanúsítottkénti kihallgatásukat követően őrizetbe vették őket. A hatóság előterjesztést tett az illetékes ügyészség felé előzetes letartóztatásuk indítványozására.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.