Dílereket fogtak el - videóval

2016. 03. 18., p - 12:06
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdú-bihari nyomozók négy debreceni férfit vettek őrizetbe.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály nyomozói 2016. március 16-án 14 óra 40 perc körüli időben tetten értek egy férfit, amint Debrecen, Ótemető utcán kábítószert vásárolt egy másik férfitől. A nyomozók a két fiatalembert elfogták és előállították a rendőr-főkapitányságra, ahol ruházatuk átvizsgálása során a 31 éves N. József hátizsákjában, egy műanyag dobozban körülbelül 200 gramm kábítószergyanús növényi származékot, míg a 28 éves K. Balázs hátitáskájában egy ugyanolyan üres, műanyag dobozt találtak és foglaltak le.

A helyi lakosokat a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat. A rendőrök a náluk tartott házkutatás során 18 darab kábítószer gyanús tablettát, körülbelül 50 gramm kábítószergyanús növényi származékot, valamint 50 darab kábítószergyanús növényi magot foglaltak le.

A rendőrök további adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, aminek eredményeként 2016. március 17-én reggel a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság „Cívis” Közterületi Támogató Alosztály és a Felderítő Osztály munkatársai debreceni otthonaikban elfogták a 36 éves H. Andrást és 25 éves G. Imrét, akiknél házkutatás során a nyomozók körülbelül 50 gramm marihuánát és a kábítószer terjesztéséhez használt eszközöket és dolgokat foglaltak le.   

Az ügyben kirendelt vegyész szakértő szakvéleménye szerint az N. Józseftől lefoglalt közel 200 gramm kábítószergyanús növényi anyag kábítószernek minősül.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság N. Józseffel, K. Balázzsal és G. Imrével szemben kábítószer terjesztés bűntett, H. András ellen pedig kábítószer birtoklás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyatja a nyomozást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.