Droglabort számoltak fel

2017. 06. 08., cs - 04:17
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A gyanúsított bordányi tanyáján gyártotta az amfetamint.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást J. Zoltán 33 éves szegedi lakos és társai ellen.

A férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy bordányi tanyáján amfetamint állított elő, amelyet társaival együtt értékesített. A nyomozók összehangolt akció keretében 2017. június 6-án Szegeden, illetve Bordányon több helyszínen tartottak házkutatást. J. Zoltán tanyáján összesen 911 gramm bruttó súlyú kábítószergyanús fehér port, annak előállításához szükséges alapvegyületeket és eszközöket, feltehetően kannabiszt tartalmazó növényi törmeléket, vadkender magokat, illetve a marihuána termesztéséhez szükséges felszereléseket találtak és foglaltak le. A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a férfi bűntársainak otthonaiban kábítószergyanús növényi ágvégződéseket foglaltak le. Az előzetes vegyészszakértői vélemény szerint a rendőri akció során lefoglalt anyag amfetamin, illetve marihuána.

A nyomozók J. Zoltánt és két társát elfogásukat követően gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrök a 33 éves gyanúsítottat őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, társai szabadlábon védekeznek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.