Egy 16 éves lányt raboltak ki

2016. 05. 28., szo - 18:27
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A háromfős társaságot még a helyszínen elfogták a járőrök.

 A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat F. Ildikó 32 éves és élettársa Cs. János 41 éves budapesti, valamint T. Attiláné 41 éves nyírbogdányi lakosokkal szemben csoportosan elkövetett rablás miatt.

F. Ildikó 2016. május 24-én 12 óra körül Budapest II. kerületében a Margit híd budai hídfőjénél arra szólított fel egy 16 éves lányt, hogy a nála lévő értékeket adja át. Amikor a lány ennek nem tett eleget, a nő T. Attilánéval együtt lefogta, a falhoz szorították és táskájából kivették a pénzét. Cs. János eközben a környezetüket figyelte, így segítve társait. A rablás után mindhárman elhagyták a helyszínt. A lány utánuk ment és visszakérte értékeit, mire F. Ildikó megfenyegette, hogy előveszi a nála lévő kést. A lány ekkor elfutott és értesítette a rendőröket. 

A kiérkező járőrök F. Ildikót, az élettársát,  valamint a nőismerősüket még aznap 12 óra 35 perckor a helyszínen elfogták. Ruházatuk átvizsgálásakor a rendőrök az ellopott pénzt a férfinál megtalálták. Előállításuk után gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket.

A rendőrség előterjesztést tett előzetes letartóztatásuk indítványozására, amit a bíróság  F. Ildikó és T. Attiláné esetében elrendelt. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Battonya nem alszik

Magyarországon itt nyílt meg az első gyermekfalu 1986-ban. Budapesttől 250 kilométerre van, tehát nem túlzás azt írni, hogy a végeken jártunk, amikor ellátogattunk Battonyára, ahol a határrendészek minden helyzetre fel vannak készülve.

 

Fennakadt a határellenőrzésen a túlterhelt vontatmány

Két személygépkocsit szállított egy utánfutón egy román rendszámú terepjáró vezetője. A gyulai közúti határátkelőhelyen akart kilépni az országból, amikor kiderült, hogy az utánfutó túlsúlyos és emiatt balesetveszélyes.