Egy családhoz akart betörni

2014. 10. 03., p - 08:51
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint terményt akart eltulajdonítani Debrecenben egy férfi.

A rendelkezésre álló adatok alapján egy asszony tett bejelentést a rendőrség ügyeletére 2014. október 2-án 19 óra 30 perc körüli időben amiatt, hogy a Debrecen, Szentes utcán lévő házának udvarára bement egy ismeretlen, aki be akart törni a melléképületbe. Az ajtó felfeszítésének hangját meghallotta a család. A férj a fiával kiment az udvarra, ahol visszatartották a hivatlan vendéget. A feleség telefonhívására a helyszínre érkező járőrök elfogták és előállították a helyi lakost a városi kapitányságra. M. Attilát a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták.

A Debreceni Rendőrkapitányság lopás vétség kísérlet megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 37 éves férfi ellen.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Füstbe ment üzlet

A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki Mátraterenyén árult kábítószert.

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.