Egy lakatlan házból lopott

2015. 05. 24., v - 08:45
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hevesi férfi hazafelé tartott a lopott konyhaszekrénnyel, amikor a rendőrök elfogták.

A Hevesi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást L. Zsolt 21 éves hevesi lakos ellen.

Egy mezőőr tett bejelentést 2015. május 23-án délután a rendőrkapitányságra, miszerint Heves külterületén egy személy konyhaszekrényt visz egy kézikocsin.

A kiérkező rendőrök igazoltatták a férfit, aki elismerte, hogy a bútort egy jászszentandrási lakatlan házból tulajdonította el.

Az egyenruhások elfogták, majd előállították a férfit bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.


Hírfolyam

 

Újabb díler került rendőrkézre

A balmazújvárosi nyomozók a DELTA Program keretében elfogtak egy helyi lakost, aki a gyanú szerint új pszichoaktív anyaggal kereskedett.

 

Tök alsóval porcióztak – nem jött be a lapjárás

Egy egyszerű iratkézbesítésnek indult, végül a rendőrök kábítószer-porciózáson kaptak két jánoshalmi nőt. Közel bruttó 51 gramm kristályt találtak a lakásban, több pakk pedig különféle rejtekhelyekről került elő: táskából, cipő talpából és a fotelból.

 

Látta a balesetet?

A székesfehérvári rendőrök további tanúk jelentkezését várják egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.

 

Vasútállomásról lopott

A Dorogi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri az ismeretlen férfi azonosításában.

 

Kéklámpások napja 3

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és társszerveik idén harmadszor rendezték meg a rendvédelmi szervek nyílt napját a Miskolci Rendvédelmi Technikumban.

 

Egy éjszaka, két balhé

Gyanúsítottként hallgattak ki a szekszárdi rendőrök egy Magyarcsanádról érkezett betörőt.