Egy parkban rabolták ki

2016. 07. 06., sze - 04:25
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fiatalok raboltak ki egy nőt egy szolnoki lakótelep parkjában. A rendőrök elfogták a gyanúsítottakat.

A fiatalok 2016. július 4-én 22 óra 30 perc körül egy szolnoki lakótelep parkjában kiraboltak egy padon ülő nőt. Bántalmazták, erőszakkal elvették táskáját, majd magára hagyták áldozatukat.

A nő egyik ismerősének segítségével értesítette a rendőrséget az esetről. A rendőrök adatgyűjtést végeztek, amelynek eredményeként rövid időn belül azonosították és felkutatták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható, szolnoki tartózkodási helyű 24 éves nőt és társait, akiket 2016. július 5-én gyanúsítottként kihallgattak.

A Szolnoki Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást H. Milánné mezőtúri lakos, valamint két fiatalkorú és egy gyermekkorú társa ellen. A nyomozók a 24 éves nőt, valamint a 16 éves és a 14 éves fiút őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatásuk indítványozását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.