Egy tucat kerékpár elloptak

2016. 02. 13., szo - 14:59
Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság

Komáromi rendőrök fogták el a kerékpárlopókat.

Komáromból lopott el legalább tizenkettő darab kerékpárt két szlovák állampolgár 2016. január és február között. A rendőrségen többen tettek feljelentést az őket ért sérelmük kapcsán. A Nyomozók kitartó nyomozása eredményeképpen azonosították és 2016. február 12-én elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfiakat. A 25 éves C. Róbert, valamint a 20 éves Cs. Miklós komárnói lakosok a gyanúsítotti kihallgatásukon elismerték a bűncselekmény elkövetését. Elmondták, hogy az ellopott kerékpárokon minden esetben túladtak. 

A két férfi ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrkézen a verekedő fiatalok

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság befejezte a vizsgálatot annak az öt férfinak az ügyében, akik ellen garázdaság, valamint súlyos testi sértés miatt folyt nyomozás.