Egyszerre csaptak le több dílerre - videóval

2017. 03. 24., p - 12:40
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A kőbányai nyomozók két Hős utcai lakásban tartottak egy időben házkutatást, mindkét esetben kábítószer-terjesztőket fogtak el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 27 éves S. Péter, a 26 éves M. Gábor és az 54 éves D. József ellen. 

A gyanú szerint a budapesti lakosok ugyanabban a Budapest X. kerületi háztömbben árultak kábítószert, ezért a nyomozók egyszerre fogták el őket 2017. március 23-án 11 óra 10 perckor.

A rendőrök megjelenésekor az első lakásban S. Péter és M. Gábor megpróbálta a kábítószert megsemmisíteni, amit a nyomozók megakadályoztak. A szomszédságában ezzel egy időben szintén az egyenruhások kopogtattak az ajtón, ahol D. Józsefet sikerült elfogniuk.

A házkutatáskor a nyomozók a két helyszínen összesen 21,86 gramm fehér színű kristályos port, a kábítószer adagolásához használatos mérleget és zacskókat találtak.

A kőbányai rendőrök a három férfit előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki őket, M. Gábort pedig őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatása indítványozására. S. Péter és D. József szabadlábon védekeznek.

A kábítószer-kereskedelemmel összefüggésben a rendőrök 2017. március 24-én 18 óra 40 perckor gyanúsítottként hallgatták ki D. József élettársát, a 38 éves H. Gabriellát is, akit szintén őrizetbe vettek és előterjesztést tettek előzetes letartóztatása indítványozására. 


Kapcsolódó oldalak