Elfogták

2016. 07. 29., p - 15:06
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Isaszegen, egy sörözőben fogták el Sz. Lajost, akit rablás miatt kerestek a rendőrök.

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Pest Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya Sz. Lajos 35 éves gödöllői lakos ellen.

 

A jelenlegi adatok szerint egy 24 éves gödöllői nő 2016. július 28-án a késő esti órákban állt meg az autójával a házuk előtt, majd kiszállt a kocsiból, hogy a kaput kinyissa. Ekkor a férfi beült az autóba és megpróbált elhajtani a helyszínről. A sértett ezt meg akarta akadályozni, azonban az autó az út melletti árokba sodródott, maga alá temetve a sértettet. A 24 éves nő olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.

 

A gyanú szerint a férfi ezt követőn kiszállt az autóból, majd a helyszínről elmenekült. 

 

A Pest megyei nyomozók az adatgyűjtés eredményeként azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit. Mivel a felkutatására tett intézkedések nem vezettek eredményre, a nyomozóhatóság elrendelte a körözését.

A nyomozók Sz. Lajost 2016. július 29-én 14 óra 30 perckor fogták el Isaszegen. A férfit előállították a Gödöllői Rendőrkapitányságra, kihallgatása jelenleg is folyamatban van.

 


Hírfolyam

 

Nem a menzára járt az ételhordóval

A budapesti rendőrök elfogtak és őrizetbe vettek egy férfit, akinek a hűtőszekrényében több mint fél kilogramm kábítószer-gyanús anyagot találtak.

 

Ketten őrizetben, három autó lefoglalva

Kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésével gyanúsítható férfiakat fogtak el a békéscsabai rendőrök Mezőtúron. Egyikük élettársa azt állította, hogy a párja éppen ki akart szállni a drogbizniszből, amikor a hatóság emberei lecsaptak rá. Így végül nem ki, hanem beszállt. Egy rendőrautóba.

 

Kötelező biztosítás nem volt, marihuána viszont igen

Közúti ellenőrzés közben talált marihuánát egy rendőr egy motorosnál Gyulán. A fiatalról kiderült, hogy békéscsabai, középiskolás ismerősétől szerezte az anyagot, és a gyanú szerint mindketten árulták is. A rendőrök őrizetbe vették őket.