Elfogták az időseket meglopó álszerelőt

2016. 11. 23., sze - 17:17
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrség országos elfogatóparancs alapján kereste azt a férfit, aki fővárosi nyugdíjasokat tévesztett meg azzal, hogy egy televíziós műsorszolgáltató cég alkalmazottjának kiadva magát készpénzt és ékszereket lopott tőlük.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint H. Richárd 2015 szeptemberétől 35, budapesti társasházakban élő 70 év feletti idős embert tévesztett és lopott meg. Jellemzően hétköznap, munkaidőben választott ki társasházakat, ahova bejutva becsengetett lakásokba, vagy már a folyosón leszólított nyugdíjas lakókat. A beszélgetés során Magyarország egyik legnagyobb televíziós műsorszolgáltató cégének alkalmazottjának adta ki magát, és szerelésre hivatkozva bekéredzkedett a sértettek lakásaiba.  Az ingatlanban azt imitálta, hogy a műsorszolgáltatást ellenőrizve szerelési munkát végez, majd kért egy pohár vizet vagy kávét. Amíg az idős lakó egyedül hagyta a férfit a szobában, átkutatta azt és onnan általában a könnyen fellelhető készpénzt és ékszereket lopta el. A bűncselekmény elkövetése után különböző indokokra hivatkozva elhagyta a helyszínt. A 32 éves budapesti férfi jól kommunikált, ezáltal meggyőzővé és szimpatikussá vált a sértettek számára, így könnyen megtévesztette őket.

H. Richárd ellen a rendőrség elfogatóparancsot adott ki, valamint a honlapján sajtófelhívást tett közzé, és az arra érkező bejelentés alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság Célkörözési Osztálya a Bűnügyi Bevetési Osztállyal együttműködve 2016. november 23-án 14 óra 25 perckor egy XVI. kerületi panzióban elfogta a férfit, akit a BRFK V. kerületi Rendőrkapitányságára előállították, ahol elszámoltatása jelenleg is zajlik.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.