Elgázolta édesapját

2017. 06. 04., v - 08:17
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók a 21 éves annavölgyi férfit őrizetbe vették.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást – őrizetbe vétele mellett - egy 21 éves annavölgyi lakos ellen.

A gyanúsított 2017. június 3-án 20 óra 20 perckor egy annavölgyi fagyizó teraszán szóváltásba és dulakodásba keveredett édesapjával. A fiú a vitát követően járművébe ült és szándékosan elütötte a felé induló édesapját, majd egy villanyoszlopnak ütközött.

A mentőszolgálat munkatársai a gépkocsi alá szorult férfit súlyos sérülésekkel kórházba vitték.

A dorogi járőrök az ittas sofőrt elfogták és mintavételre előállították, vezetői engedélyét átvételi elismervény ellenében elvették.

A nyomozók a fiatalembert gyanúsítottként kihallgatták és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.