Előzetes letartóztatásba került Sz. Attila

2017. 05. 09., k - 11:37
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 48 éves férfit emberöléssel gyanúsítják a Pest megyei nyomozók.

Emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya Sz. Attila 48 éves solymári lakos ellen.

Egy női holttestet találtak 2017. május 4-én a délutáni órákban Újlengyel külterületén.  A helyszínen megjelent orvos megállapította, hogy a sértett halálát idegenkezűség okozta, ezért az ügyben a rendőrség – ismeretlen tettes ellen - nyomozást rendelt el.

A helyszíni szemle és az adatgyűjtés eredményeként a Pest megyei nyomozók rövid időn belül azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható solymári férfit, akit 2017. május 7-én – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgattak ki.

Az illetékes bíróság 2017. május 9-én elrendelte Sz. Attila előzetes letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!