Előzetesbe került

2016. 05. 04., sze - 07:21
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Házi őrizetben volt, közben lopni ment a 20 éves érdi férfi.

Lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Érdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya K. M. 20 éves érdi lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2016. április 29-én a hajnali órákban ment be egy érdi családi ház pincéjébe, ahol kutatni kezdett, de végül nem tulajdonított el semmit.

Ezt követően a családi ház ablakának egyik szárnyát megpróbálta kifúrni, azonban a bűncselekmény elkövetése közben a ház lakói megzavarták. Ekkor a 20 éves férfi elmenekült a helyszínről.

Az érdi nyomozók az adatgyűjtés eredményeként rövid időn belül azonosították és 2016. április 29-én 16 óra körüli időben elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit. K. M-t az Érdi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették.

Az illetékes bíróság 2016. május 2-án elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását.

Az eljárás során az is kiderült, hogy K. M. a bűncselekmény elkövetésének időpontjában házi őrizetben volt, melyet hasonló jellegű bűncselekmény elkövetése miatt rendelt el vele szemben a bíróság.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.