Előzetesben a ceglédi emberölés gyanúsítottja

2015. 04. 06., h - 06:30
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Péntek éjjel szurkálta meg egy söröző vendégeit az 59 éves férfi.

Emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya D. Imre 59 éves ceglédi lakos ellen.  

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2015. április 3-án 23 óra körüli időben – egy ceglédi sörözőben – előzetes szóváltást követően a nála lévő késsel megszúrta a vendéglátó egység három vendégét, majd a helyszínt gyalog elhagyta.

A ceglédi járőrök a bejelentést követően 10 percen belül – a bűncselekmény elkövetési helyének közelében - elfogták az 59 éves férfit, akit a Ceglédi Rendőrkapitányságra előállítottak. A sérülteket a mentők kórházba szállították, egyikük azonban olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban életét vesztette.

D. Imrét a Pest megyei nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. Az illetékes bíróság 2015. április 5-én elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását.

Ellene a további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.


Kapcsolódó oldalak