Előzetesben a gyújtogató

2016. 01. 27., sze - 08:22
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Előzetes letartóztatását rendelte el a Győri Járásbíróság annak a sopronkövesdi 24 éves férfinak, aki bosszúból felgyújtotta nagyanyja házát.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett kísérlete, valamint rongálás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást folytat T. Ferenc 24 éves sopronkövesdi lakos ellen.

 

A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. augusztus 27-én 23 óra 45 perckor ismeretlen személy egy sopronkövesdi lakóház udvari bejárati ajtajában tüzet gyújtott, melynek következtében leégett az ingatlan tetőszerkezete, valamint az épület nagy része. A nyomozás során a ház tulajdonosa elmondta, hogy lánya ébresztette fel az éjszakai órákban azzal, hogy tűz van az előszobában. A házban lévő vízzel megpróbálták eloltani a tüzet, de ez nem sikerült, így kimenekültek a lakásból segítséget kérni. A 60 éves sértett a tűzesetet követően észrevette, hogy a nagykapu zárja megsérült és a hátsó udvaron lévő tárolóból eltűnt egy benzinnel megtöltött kanna, illetve a kaputól nem messze egy idegen öngyújtót is felfedezett.

A büntetőeljárás során a nyomozók látókörébe került T. Ferenc 24 éves sopronkövesdi lakos - a sértett unokája - akit a rendőrök kihallgattak az ügyben. Az eljárás további szakaszában azonban a férfi ismeretlen helyre távozott, ezért vele szemben a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság - 2015. november 18-án - elfogatóparancsot bocsátott ki.

 

A nyomozók 2016. január 25-én, Tatán elfogták T. Ferencet és előállították a megyei rendőr-főkapitányságra, ahol - őrizetbe vétele mellett - emberölés bűntett kísérlete, valamint rongálás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatólagosan gyanúsítottként hallgatták ki. A tettes elismerte a bűncselekmény elkövetését. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság előterjesztést tett a gyanúsított előzetes letartóztatására, melyet a Győri Járásbíróság 2016. január 26-án elrendelt.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.