Előzetesben a szülők

2016. 05. 21., szo - 12:23
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az Egri Járásbíróság elrendelte előzetes letartóztatását annak a gyöngyösi anyának és apának, akik a gyanú szerint felelősek másfél éves gyermekük haláláért.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, 2016. május 12-én elhunyt egy másfél éves gyöngyösi gyermek az otthonában.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást rendelt el, majd a rendőrök 2016. május 19-én reggel előállították a szülőket a főkapitányságra, ahol emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki őket. 

A 36 éves nőt és az 52 éves férfit a nyomozóhatóság őrizetbe vette, előterjesztést tett az ügyészség felé előzetes letartóztatásuk indítványozására és az Egri Járásbíróság 2016. május 21-én elrendelte előzetes letartóztatásukat.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.