„Embernagyságú” harcsákat lopott

2014. 12. 02., k - 09:53
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vasvillára szúrta a halakat egy sarródi férfi.

A Soproni Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 41 éves sarródi lakos ellen, aki a Fertő-Hanság Nemzeti Parkból „embernagyságú” halakat tulajdonított el.

A vizsgálat adatai szerint a gyanúsított 2014. november 23. és november 30. közötti időben a Sarród, Rév-Kócsagvár körbekerített területén lévő Kelemente-patak lezárt részéből 9 darab, átlag 20 kilogramm súlyú harcsát lopott illetve 2014. november 30-án az esti órákban 3 darab, összesen 70 kilogramm súlyú szintén harcsa fajtájú halat kísérelt meg eltulajdonítani, azonban cselekményében megzavarták és a helyszínről elmenekült.

A Nemzeti Park munkatársai a parton hátrahagyott halakon látható súlyos sérülésekből megállapították, hogy egy vasvillával fogta ki őket a tolvaj.

A nyomozók az elkövetőt 2014. december 1-jén elfogták és házának kutatásakor a vízi állatok feldarabolt részeit lefoglalták.

A rendőrkapitányságra előállított férfi tetteiről részletes beismerő vallomást tett.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.